Véleményem a kötelező olvasmányokról

Ez egész téma onnan jött, hogy a Sorok Között Blog írója Tibi (Katt a bejegyzésére) reflektált a IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar részlegének, a HUBBY-nak sokoldalú szakértői közvélemény kutatására. Később Heni (Katt az ő véleményére-érdemes!) felkért arra, hogy jómagam is fejtsem ki a tapasztalataimat, és javaslataimat a témában, én pedig örömmel teszek eleget a felkérésnek. Örülök, hogy ilyen témák napvilágra kerülnek, ugyanis szerintem nagyon fontos az, hogy ehhez hasonló társadalmi problémákra folyamatosan reflektáljunk, hiszen az oktatási rendszer fontos alapköve a későbbi gondolkodás és magatartás kialakításának. A közoktatás (óvodától számítva az érettségiig) pedig aztán pláne, hiszen a legbefolyásolhatóbb korosztályt ezen szegmensen belül találhatjuk meg. Visszakanyarodva magára a kötelező olvasmányokkal kapcsolatos kérdésre,eléggé tág vitatéma, ahol elég vegyes nézetek kavarodnak össze egymással, de persze ebben sincsen egyetemes igazság, mint ahogy szinte semmiben. John Dewey után szabadon, én is úgy gondolom, hogy az igazság nem ismeretelméleti fogalom, tehát az eddigi tapasztalataink alapján le kéne szűrni ezen a területen is, hogy mi vált be és mi nem - ebből pedig levonni a konklúziót -, majd azután cselekedni. Látszólag az eddig feladott kötelező olvasmányok listája nem igazán nyűgőzi le a diákok többségét, amit ahelyett, hogy generációbutulásra fognánk, hasznosabb lenne tüzetesebben megvizsgálni miért is van úgy, ahogyan Mire való a kötelező olvasmány? Fontos beszélni az irodalom alapvető hasznosságairól. Köztük van az idegen múltbéli kultúrák és társadalom széleskörű megismerése, a tolerancia és empátia elősegítése, események és történetek tanulságainak levonása (az okos ember más hülyeségéből tanul elven alapulva), és segít térben és időben elhelyezni korábban elsajátított információhalmazokat. Nem kell, sőt nem érdemes a klasszikusokat teljes egészében kiűzni a tantervekből, mert maga az irodalom is egy olyan terület, ami nem tartana manapság ott, ahol, ha a művek nem az aktuális kor sajátos jegyeit hordoznák magukon. Slam Poetry és rap is azért létezhet manapság, mert anno megszülettek a versek, a szabad versek, metaforák, rímek stb, és a mai modern disztópiákat sem tudnánk élvezni, ha nem lettek volna a múltban olyan személyek,mint például H.G Wells, vagy Orwell. A dolog lényegét véleményem szerint hasonló részeken kell megragadni. A jelen tapasztalatait összevetni a múlt tapasztalataival, és a legmodernebb módszereket alkalmazni mindezek élvezetes elsajátítására. Ez az, amit például a magyar tantervek, oktatási módszerek egyáltalán nem alkalmaznak. Sokkal élvezetesebb lenne Shakespeare Hamletje, ha nem félnének a jelen eszköztáraival élni. Például a Trónok Harca,vagy más modernebb történetek, sorozatok, filmek segítenének megérteni a királygyilkosságok, és udvari viszályok háttereit, nem beszélve a sikerélményről, hiszen a szabadidős tevékenységek által a diák előhozakodhat a véleményével, és úgy érezheti, hogy aktív részese tud lenni az órának. Azonban azt veszem észre a pedagógus szakmában (apám is oktat, mielőtt kapom a nyílzáporokat :D), hogy valamiért a múltbéli értékeket annyira féltik, hogy teljesen el akarják szeparálni a jelentől, és érzékeltetni akarják azt, hogy ez egy megfoghatatlan távoli dolog, amihez csak akkor tudsz hozzászólni, ha elolvastál két hét alatt egy 300 oldalas ezeréves nyelvezetű könyvet. Hát így nincs is azon csodálkozni való, ha haszontalannak tartja ezt a többség, és undorodva állnak hozzá az egészhez. Itt van a jelen, az internet, lassan már robotok csinálnak helyettünk mindent, és a tanár azért degradál, mert nem tudtad a janicsár fogalmát az Egri csillagokból. Mindenki vonja le ebből a saját következtetését. Amellett, hogy egy alapos szelekcióra azért szükség van, párhuzamosan kéne modern kortársa irodalmat is beiktatni a tantervbe, mert ha a mai generáció nem ismeri a jelen irodalmát, hogyan fog továbbfejlődni a műfaj a jövőben? A jelenkor ráadásul annyi társadalmi és globális problémát tartogat magában, hogy nagyon is szükség lenne olyan művekre, amelyek ezekre reflektálnak, hiszen fontos a múlt megismerése, de egy végtelenül komplex úgyn. ekletikus világ most a miénk, amit a jövő generációi fognak továbbápolni. A legszerencsésebb pedig az lenne, ha ennek a sorsát nem a média által sulykolt trendekre bíznánk, hanem megtanítanák a diákokat olvasni a sorok között.

Allegórikus megerőszakolás Az egyik fő probléma szerintem ezzel a kötelező olvasmányos mizériával, az az, hogy elsődleges célként megakarják mentálisan vele erőszakolni az embereket. Fontos,hogy olvasni mindenki megtanuljon, de inkább a kritikai értelmiség módszerére, és a szelektálási igényre kéne gyúrni a diákok agyát. Hogy ez alatt mit értek? Azt, hogy eltudják dönteni, mi az ami a személyiségüket formálni tudja, és aminek később maguk is hasznát veszik. Kritikusan megtanulni kezelni az információkat. Nem kéne, és nem is szabadna minden embernek ugyan azt mondja a Dorian Gray arcképe, vagy a Rómeó és Júlia. Az ember komplex személyisége nem előre kódolt etikai szabályokból és morális erkölcsi normákból áll, épp ezért érez valaki mondjuk egy lopásnál bűntudatot, még mások egyáltalán nem. Alapos indoklás és érvek mellett nem kéne egy diáknak 1-eseket osztogatni azért, mert elmondja,hogy a Kőszívű ember fiai szerinte altatónak lenne való a mackó csoportba a bölcsődébe, vagy Rómeó szerinte hülye volt, amiért a libidóját előbbre helyezte mindenki másnál a környezetében. A kudarcélmények és a kényszer helyett, ha már valami tényleg "kötelező", akkor szabad kezet kéne adni a véleményformálásra, amik nem csak kritikai érzék gyakorlására tanítanak, hanem a vitakészséget, az érvelést, és a kommunikációt is elősegítik. A tinédzserek fő profilja, a kritikai hozzáállás, amit hol máshol is lehetne kamatoztatni a legjobban,mint az iskolapadban. Ha a 16 éves kori önmagamból indulok ki, hát én szívesen leírtam volna a kendőzetlen véleményem valamiről, ami szerintem baromira nem oké. Személy szerint olvasó családból jöttem, mindig tonnaszámra álltak a könyvek, de én magamtól egyetlen egy regényt nem vettem le a polcról. Egyszerűen nem érdekeltek, engem inkább a zenélés érdekelt, a balhék, a deszkás közegek, meg a művészetek, és egyszer meg is buktam 10. osztályban, és évet kellett ismételnem. Nem szégyellem egyáltalán, és nem gondolkodom úgy, hogy mindenkinek kötelező lenne szeretnie olvasni. Főként, mert szimplán a mai kortárs regények olvasásától nem hiszem, hogy bárki is intelligensebb lenne a másiknál. Pedig sokan gondolják ezt. Szerintem tévesen. Ma már rengeteg klasszikust forgatok a kezemben, de ez szerintem csak alkat kérdése. A klasszikusok mellett inkább társadalomtudománnyal kapcsolatos műveket vagy ismeretterjesztőket fogyasztok, a legszélesebb skálában. Tehát én 16-19 évesen a klasszikus konzervatív szemléletből tekintve "Selejt kamasznak" számítottam, aki nem olvasott. Erről a megbélyegzésről is szerintem jó lenne leszokni, mert ez csak növeli a szakadékot az olvasást szeretők és még az olvasással ismerkedők között. Úgyhogy hahó emberek, ne nézzük le azokat, akiknek nem az olvasás a hobbijuk. A módszereken sok minden múlik Nem frissen érettségizett vagyok 27 éves fejjel, de mióta nekünk voltak általános iskolában meg gimnáziumban kötelező olvasmányaink, azóta kissé kinőtte magát a magyar írói könyvpiac, így a kínálatra semmiképpen sem fogható az, hogy nem nyúltak a tantervhez. (Az már persze újabb kérdés, hogy a fellendült magyar kortárs írói egyvelegben elég széles skálán mozog a minőség.) - de mindenképp változtatni kéne a korábbi koncepciókon, főleg hogy magába a digitalizációba és számítógépes világba született gyerekek tanulási képességei jóval másabbak lettek. (digitális bennszülöttek) Mindezeket azért tartottam fontosnak felvezetni, mert az általános iskolai és gimnáziumi szakiskolai irodalomórák java része még mindig ragaszkodik a jól bevált 60-as évekbeli módszerekhez, az olvass el fiam 16 évesen Tolsztoj-Anna Kareninát és írunk belőle dogát -féle mentalitáshoz, ami azon kívül, hogy az interneten rákeresést eredményez a diákok többségénél, az égvilágon semmi haszonnal nem fog szolgálni. Elsősorban tényleg ismerni kellene a fiatalabb generáció működését. (Lásd pl: Tumblr-ön mennyire népszerűek a magyar költők versei, mert több százezer fiatal képes azonosulni a mondanivalóval) -, majd össze kellene egy olyan tantervet állítani, amiben az oktatók rugalmasak és jártasak az újabb generációk megértésében, képesek a módszereket megváltoztatni gyökeresen ha kell. Egy célorientált tanárnak úgy érzem nem kellene ez problémát okozzon, főként ha a szakma szeretetéért van éppen az asztal mögött. Idealista vagyok, tudom.

Milyen kötelezőket ajánlanék? A hosszabb felvezető után remélem világos mindenki számára mit gondolok az egészről. Nem ellenzem a kötelezők többségét, csak szerintem a tálalással és az arányokkal vannak a fő problémák. Összeállítottam pár olvasmánypárt, amiket ha párhuzamosan oktatnának modern módszerekkel az órákon, akkor egész jó dolgok születhetnének belőle. Igazából nem bontanám le ezeket korosztályokra, nagyjából szerintem elég sokba beleférnek, szóval inkább csinálok egy nagy csoportosítást, amiben összepárosítanék klasszikus köteteket modern mai regényekkel. Globális problémák megértése, társadalomkritika, államberendezkedések vizsgálata Orwell: 1984 - Suzanne Collins: Az éhezők viadala Olyan morális, politikai, és érzelmi problémákkal tudnak találkozni benne a olvasók, amiről rengeteget lehetne beszélni, ami által korábbi évtizedek disztópikus írások lényegét is meg lehet ragadni. Az, hogy filmadaptáció is készült belőlük, segítik kielégíteni a digitális bennszülöttek alapvető vizuális igényeit, de mivel maga a téma érdekes, ezért sokkal valószínűbb, hogy a kezükbe fogják venni a köteteket. Főként, ha olyan feladatokkal toldják meg a tanterveket, amiből könnyen gyarapítható a sikerélmény. Ugyanis a mai generációk rendkívül igénylik a folyamatos visszajelzést, mert a gyors interakciók és információcsere által, abban nevelkednek, hogy az életük gyakorlatilag egy óriási parafatábla, amire feltűzik az életük legfontosabb vagy akár leglényegtelenebb részleteit a világ számára. Egy biztos: Az önértékelésük a béke feneke alatt van a többségnek, épp ezért kell az iskolában érdekes kihívások elé állítani őket. Az egyre egocentrikusabb világképüket egyébként is hasznos formálni, hogy készek legyenek foglalkozni globális problémákkal is.A disztópiával manapság nem lehet eleget foglalkozni, mert amellett,hogy izgalmas történetek születnek belőlük,nem mellesleg töménytelen mennyiségű hasznos társadalomkritikát tartalmaznak. Lélektani szál és erkölcsi dilemmák, pszichológiai jelleg. Hawthorne: A skarlát betű - Shakespeare: Hamlet E. Lockhart: A hazudósok Tudom, egy kicsit meredek összesűrítés, de mindháromnak a titkolózás- a dráma a fő tengelye, és a kimondatlan szavak lélekre való hatása. Bár a skarlát betű alapjárat főként vallási szálat céloz meg, a Hamlet pedig bosszúdráma, szerintem egyáltalán nem hülyeség Lockhart YA regényével egy kupacba tenni. Talán azért is lenne szerencsések együtt, mert pontosan rávetítenek arra, hogy minden korban megvoltak azok a társadalmi rigolyák, amiknek eleget kell tenni, és vannak olyan fontos mentális és lélektani vívódások, amiknek komoly következményei vannak az ember életében, és komoly dilemmákat tudnak okozni a döntéseinkben. Disztópia szálak, kissé keményebb mondanivalóval, amik megmutatják az ember valódi túlélési ösztöneit, és a csapatmunka szellemét. William Golding - A legyek ura James Dashner - Az útvesztő Golding és Dashner regényének ugyan az a magja. Én mindezeket a könyveket még megtolnám a The Philosophers című filmmel is, ami arról szól, hogy egy tanár felajánl az utolsó tanítási órán sikeres érettségit a diákjainak, ha átmennek egy teszten. Tulajdonképpen egy filozofálás az egész film, viszont hasonlóképpen megmutatja a csapatmunka lényegét, és gyilkos buktatóit, ha túlélésről van szó. Talán ez az a téma, amiről a leginkább jókat lehetne vitatkozni a tanórákon, és amikkel kapcsolatban jó feladatokat lehetne kitalálni a diákok számára, ami megtanítja őket a csoportmunka lényegére, illetve egyfajta önismereti utazást is biztosít. Nagyon összetett és fontos ezekről beszélni, hiszen olyan csoportosulások részesei vagyunk a rendszerben, aminek részéről vagy tudunk, vagy nem, vagy mi alakítjuk őket, vagy saját magunk, amihez elengedhetetlen a taktikázás, és saját jellemünk és képességeink ismerete. Az ókor újraértelmezése Homérosz -Iliász Rick Riordan - A villámtolvaj Az ókor történelme gyakorlatilag egy átugorhatatlan téma, viszont a nyelvezet miatt nem válik sokak kedvencévé, pedig önmagában nagyon érdekes a terület. Rick Riordan kötete mindkét nem számára izgalmas szálon viszi végig hiteles mitológiai hátteret, a modern ifjúsági regény alapvető elemeivel. A klasszikus értelmezést nagyon jól karon ragadhatja a jelenkor izgalmaival átitatott sorozat, így a már kissé elavult szerkezet megértéséhez jelentősen hozzájárulhat az, ha már az érdeklődést felkeltve a diákok saját szemszögükből tudnak azonosulni az ókor hőseivel, és lényeivel. Egyének szemszögei, a világ másképpen. J. D Salinger - Zabhegyező Stephen Chbosky - Egy különc srác feljegyzései Goethe - Az ijfú Werther szenvedései Holden és Charlie jó nagy időeltolódással, de valószínű jó haverok lennének. Szerintem ez a két kötet nagyon jó alapokon összevethető, és kielemezhető, hogy a tizenévesek hogyan is tekintenek a világra, milyen egyéni, és társadalmi problémákkal kell megküzdeniük, hogyan éreznek mindent kamaszfejjel megérthetetlen és kielemezhetetlen káosznak. Az időben eltérő két történet, hasonlóan súrol bizonyos fontos témákat, Chbosky regénye annál inkább, így a kamaszkori alkohol és droghasználattól, a depresszión át, mindennel lehet találkozni, amivel kapcsolatban az iskolákban jobb és izgalmasabb minőségben lehetne diskurálni, mint ahogyan most történik. Goethe alakja, Werther azért tehet pluszt a párosításhoz, mert a szerkezete, írásmódja, a korabeli élet mindennapjait, és kultúrtörténeti jellegét teljes egészében visszaadja, és érdekes különbségeket és hasonlóságokat lehetne megállapítani azzal kapcsolatban, hogy egy fiatal lélek mennyire és hogyan képes szembehelyezkedni a tömeggel. Az a bizonyos sötét oldal. Edgar Allan Poe - Válogatott művei Csáth Géza - Válogatott novellák Lewis Carroll - Alíz csodaországban Bleeding Bride - Fekete fivérek Neil Gaiman - Coraline Neil Gaiman - Felkavaró tartalom Ez egy kicsit bő párosító repertoár lett, de én ezeket a műveket mindenképpen párhuzamban állítanám, mert összevetésük és kiegészítésük nagyon összetett lelki-pszichológiai-misztikus képleteket tud eredményezni. Ahhoz, hogy klasszikus értelemben a misztikus és sötét műveket értékelni tudjuk, jó dolog Neil Gaiman világát megismerni, illetve ha már filmművészettel is ötvözzük, akkor Tim Burton munkássága is rengeteget hozzátehet egy alapos és izgalmas kivesézéshez. Jó,ha nem mindig modern hősökkel, és egyértelmű pozitív szituációkkal tömjük a társadalom agyát,mert az élet nem pusztán fekete-fehér dolgokból tevődik össze. Hazai viszonylatban Bleeding Bride történetei elevenítik újra a műfajt, és visznek bele teljesen új aspektusokat, így őt nem hagynám ki a felsorolásból semmiféleképpen sem. Állati szemszögek, amikre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Erich Knight- Lassie hazatér Jack London - A vadon szava W. Bruce Cameron - Egy kutya négy élete James Boewn - Bob, az utcamacska Ezt a részt ha tehetném, vörössel emelném ki. Baromira nem foglalkoznak eleget az iskolákban se a felelős állattartással, sem az állatvédelemmel, sem az állatok lelki világával, pedig sajnos körbe kell nézni, mennyire égetően szükség lenne rá. Tök jó dolog a Lassie, meg a vadon szava, de tényleg akkor válna érdekessé mindez tényleg, ha olyan mostani könyveket is melléjük helyeznénk, amik már teljesen közérthetőek, és a ma társadalmában játszódnak.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, remélem most már mindenki tisztában van a kötelező irodalommal kapcsolatos reform terveimmel, ha kampányoltok, gondoljatok rám,jó reklámarc lehetnék. (Vicc helye.) Gergő