Könyvek, amelyek nagy hatással voltak az életemre

Már egész fiatalon amikor útba kellett ejteni a dédilátogatást, állandóan a 3 méteres könyvszekrénye járt az eszemben. Tudjátok az a régi diófa üveges szekrény volt, ami még akkor is recseg, amikor nem ér hozzá senki. A dédi egy garzonban lakott a Nagykörút mellett, így különösen furcsa volt a zajos utcáról a körgangos magas fás társasháznak békés 3. emeletére felmászni. A dédi állandóan olvasott valamit a fonott székében, ami az egyszobás lakásban igen csak szűkösen fért el a nagy franciaágy mellett. Állandóan ment a rádió,amiből a régi idők nagy nótái szóltak - amik akkor számomra inkább a vicces kategóriát súrolták -, és mindig hevert egy-egy kinyitott könyv az asztalon. Amikor kisfiúkoromban befutottam hozzá az ajtón, akkor a szokásos nyúzás után fél szemmel mindig sasoltam a polcot. Akkor inkább a látvány kötött le, főként azért, mert csupa érdektelen dolognak hangzottak számomra a gerincre nyomtatott címek. Sehol egy autós cím, vagy katonás, gondoltam akkor ezek nem is nekem szólhatnak, így hát nem is különösebben foglalkoztam az egésszel. Az évek teltek-múltak, minél idősebb lettem annál inkább nyűg volt számomra a családlátogatás. Főként 13 éves fejjel, amikor inkább a barátaimmal gördeszkáztam volna, semmi kedvem nem volt a dédinél ücsörögni, miközben azt hallgattam, hogy nagymamámmal gyógyszerekről és orvosokról cseverésznek. Akkoriban már nem érdeklődésből szobroztam a könyvespolc mellett, hanem unalomból. Lökdöstem ki-be a köteteket, néha kivettem egyet, majd visszatettem a helyére. A vízválasztó akkor történt, amikor a dédim úgy döntött, hogy inkább máshol kezdi újra az életét. Ekkor a kötetek fele a mi házunkban kötött ki. Ettől fogva volt a regények száma magasabb lett a háztartásunkban. Anyám egy ideig morgott miattuk,mert csak pakolgattuk őket jobbra-balra. (Ugyan is a mi családunk sose volt regénypárti, de erről majd később. ) Így történt az,hogy pár örökölt kötetnek helye lett az én szobámban. Így került a kezembe az a könyv, ami több másik mellett elindított a regényolvasás útjára. Kezdjük is a sort azzal a könyvvel, ami ezek közül elsőként a kezeimbe került:

1.) Gárdonyi Géza - Egri csillagok Oké tudom,ez az olvasótársadalom egyik legfőbb ellensége. Én 13-14 évesen tele voltam energiával, és fogalmam sem volt arról, hogy ez az energia nem csak fizikában mutatkozhat meg, hanem sorok között is. Utólag visszagondolva, lehet inkább csak egy jó akciófilmet kellett volna megnéznem, de örülök hogy ez nem így történt. Még a boltba is volt hogy magammal vittem, mert tudni akartam hogy ezek a törökök mi a fenét keresnek ott, meg egyáltalán Bornemissza Gergely hogy fog újra Vicuskával (akit dekoratív fiatal nőnek képzeltem el), találkozni. Igaz a könyv tele van néha unalmas tájleírásokkal, meg felesleges párbeszédekkel, de bennem végig tartotta a lelket az, hogy velem majdnem egykorúak a főszereplők,és bele tudtam élni magam a helyzetükbe.

Nem tartom a világ kiemelkedő alkotásának (a kötelező olvasmányok közé tételét se túlságosan díjazom), hiszen ez a könyv attól válik értékessé, ha valaki magától talál rá. Olyan kellene legyen mint egy adrenalin és feszültségtöltet egy titkos hátizsákban, amit csak azok találhatnak meg,akiknek épp szüksége van rá.

A következő választáshoz ismét családi sztori tartozik. Otthon nálunk többnyire vagy ismeretterjesztőket lehetett megtalálni, vagy pedig spirituális könyveket. Utóbbi anyukám jóvoltából. Nagyon jó életszemlélettel áldották meg, és sokszor beszélt a könyvekről a témában amiket olvasott. Én csak annyit láttam a dologból, hogy hol egyik, hol másik barátnőjénél csücsült hetekig ez a bizonyos kötet. Így hát a következő adandó alkalommal én csaptam le rá: 2.) Müller Péter-Szeretetkönyv

Mivel édesapámnak az érzelmi intelligenciája nem túl magas, ezért rá nem számíthattam ha nőkről, vagy érzelmi alapú kérdésekről volt szó. Épp ezért kellett egy bölcs érzelmi alapú férfi példakép is, aki terelget azon a bizonyos úton. Én ezt Müller Péterben találtam meg. Többek között azért is volt fontos állomása az életemnek, mert megláttam azt, hogy egy érett gondolkodású férfinak igen is nem gáz érzelmi síkon is meglátni bizonyos dolgokat. Ez egy 16 éves srácnak szerintem baromira fontos, hiszen sokunkban ott volt ilyenkor az, hogy a társadalmi nyomásoknak a leginkább eleget akartunk tenni. Bökjön meg valaki ha tévedek, de szerintem ez ma is ugyan így működik a 16 éveseknél. Müller Péter sokszor hivatkozik az írásában Istenre (igaz,én nem vagyok hívő,de olyan objektíven tud még erről is írni,hogy simán befogadtam), és nagyon körültekintően jár körbe egy-egy kérdést. Épp ezért ezzel a könyvvel nem szabad sietni. Ha fogalmazhatok úgy, ez egy lélekfeltöltő könyv, amiben az emberiség egyik legkevésbé értett tulajdonságáról ír, a szeretetről és a szeretésről.

A harmadik könyv az kissé paradoxon hatást ért el az életemben. Van az, amikor az embernek már kicsit sok a happy end, meg a sok díszlet mögé bújt álarcos alak. Aztán egyszer csak (bárcsak emlékeznék miért) de a kezembe akadt ez a menő RayBanes minimál borítós könyv. Ami rendesen jól esett a lelkemnek, de egyszerre utáltam is, mert tudtam hogy ez a színtiszta valóság:

3.) Bret Easton Ellis - A nullánál is kevesebb

A cím elég árulkodó. A nullánál is kevesebb néha az, amit az ember tesz a saját életében. Amikor gimnáziumban a suli után lépcsőn meg törzshelyeken való lógáson kívül semmi nem érdekelt, csak az hogy éljek, na pont ezt idézte fel bennem ez a könyv. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik ebből az állapotból képtelenek kimászni, jön a szokásos Carpe diem duma, meg az, hogy ne vedd komolyan az életet mert úgyis meghalsz. A könyvben szereplő fiatalok nem csak magát a gazdagság árnyoldalát mutatják meg, hanem pont azt, amikor egy ember nem tervez előre, csak sodródik az árral, és az egyetlen eldöntendő kérdés az életében az,hogy keverve vagy rázva kérje az italt a pultnál. Nincsenek szabályok, csak az van, amit éppen fogyasztasz, csak az számít mi van rajtad, és csak az a fontos, hogy te mit akarsz. Egy önpusztító társadalom disztópiája.

A negyedik könyv a világirodalomhoz szegődött rajongásom megalapozója. Amikor Amerikában dolgoztam, akkor vittem magammal. Egyszerűen úgy faltam a lapokat, mintha az életem múlt volna rajta. Nem is tudom azóta volt e olyan regény amely érzelmileg megütötte volna a mércét. Ez a könyv pedig: 4.) Nathaniel Hawthorne -A skarlát betű

Ez a könyv egyszerre kelt ellenszenvet, együttérzést, tehetetlenséget, és az érzelmi skála összes szintjét. Egyszerre érzed magad bűnösnek,és kétszer is meggondolja az ember hogy az emberi álszentség milyen szinteket képes megütni. Az egyik legjobb emberismereti regényeim között van. Tökéletes tükörképet ad a társadalmi rigolyák elé. Átrugdos a másik oldalra,hogy lássam milyen is az érem két oldalán bukdácsolni. Szerettem, hogy egyik oldalról a másikra rugdosott a könyv, hogy ezen a hullámvasúton egyszerre volt bennem megértés és meg nem értés. Olyan élményt nyújtott számomra, mintha saját magammal viaskodtam volna, mert ott vannak a hülye társadalmi klisék,közben ott vannak a saját gondolataim a világról,és néha ez a kettő nagyon fogcsikorgatva tud együttműködni. Az utolsó kötet egy olyan könyv, ami nem olyan rég került a kezembe. Az új szemléletmódon egyik alapvető mesterművévé nőtte ki magát: 5.) Pam Grout - Adj hálát és gazdagodj

Cím egy kicsit megtévesztő, nem pénzbeli gazdagságra buzdít a könyv, hanem arra,hogy vegyük észre az apró dolgokat az életben. Becsüljük meg azt, ami van, de közben ne féljünk olyan dolgokban változtatásokat tenni, amikkel nem vagyunk megelégedve. Az írónő elég laza,tetszik az a stílus amivel fejbe tud egy-két mondattal. Rengeteg embernek a kezébe nyomnám ezt a könyvet, hiszen alapvető probléma főként a magyaroknál a pesszimizmus. Nálunk egyébként elég kritikusan állnak az emberek mindenféle pozitív életszemlélethez, míg külföldön sokkal nyitottabbak rá. Nekem sokat segített abban, hogy jó úton járok, és segít az úton maradni akkor is,ha körülöttem tombol a hurrikán.

Persze még akadnak a listámon könyvek, lehet hogy még a közeljövőben lerántok a leplet egy párról. Addig is jó hétvégét mindenkinek!

¡nos vemos pronto!